Elkezdtem a Pythont

Viszonylag gyakorlott R felhasználónak tartom magam. Szeretem, mert közelebb áll az MS Excelhez, amit előtte kellett használnom, illetve követekezetesebb, egyértelműbb, kezelhetőbb, gyorsabb mint az SPSS Syntax-sza.

Sok helyütt olvastam már a Pythonról, de sosem próbáltam ki, mert csak zagyva bevezetőket és telepítési útmutatókat találtam, amiből semmit nem értettem. Nem vagyok programozó, szinte semmit nem tudok a számítógépekről. Azért használok Drupalt, mert egyszerű, kezelhető, de nem valószínű, hogy valaha is modulokat fejlesztenék hozzá. Tudom használni az R-ret, sőt, pár hete megírtam életem első S3 objektumát, és talán képes lennék rá, nem valószínű hogy készítek csomagot hozzá. De mégis, akkor hogy kezdtem el használni a Pythont?

Pár hete gyakornokoskodok egy cégnél, ahol azt mondták, érdemes beleásnom magamat, mert meg kell majd értenem a szkripteket. Ehhez segítséget is adtak: segítettek felrakni, beállítani a beállítandókat, természetesen nem tudnám megcsinálni újra. De végül ott ültem a gép előtt, előttem egy R-hez hasonló Python-ablak, és egy jó könyv, amiből tudok tanulni. Íme, amit az első pár fejezetből megtanultam:
– a behúzás, tagolás fontos, nem használhatsz zárójeleket a blokkokhoz
– az elsődleges promptba beletartozik a szóköz is: “>>> ”
– az R-ben minden művelet függvény. A Python-ban kétféle függvény van: amelyiknek az argumentumai köré kell zárójel, és amelyiknek nem.
– az egyetlen, hozzárendelésre szoláló jel a “=”
– nem hívhatod elő az utolsó sor parancsot a kurzorral, de nem próbáltam ki, hogy a Page Up és Page Down gombokkal mit tudsz kezdeni.

Egyébként igen érdekes, és gép-közelibbnek tűnik mint az R, emiatt talán gyorsabb is.

Via: Elkezdtem a Pythont

63 Responses to Elkezdtem a Pythont

  1. Pingback: viagra in australia

  2. Pingback: generic cialis online

  3. Pingback: cialis cost

  4. Pingback: cialis

  5. Pingback: cialis professional

  6. Pingback: Buy viagra

  7. Pingback: Canada viagra generic

  8. Pingback: buy cialis canada

  9. Pingback: prices of cialis

  10. Pingback: when does cialis go generic

  11. Pingback: cialis 20 mg price walmart

  12. Pingback: viagra 100mg

  13. Pingback: online pharmacy viagra

  14. Pingback: viagra generic

  15. Pingback: generic ed pills

  16. Pingback: best ed pills online

  17. Pingback: ed pills gnc

  18. Pingback: canada pharmacy

  19. Pingback: rx pharmacy

  20. Pingback: cialis online

  21. Pingback: cialis mastercard

  22. Pingback: vardenafil 10mg

  23. Pingback: generic levitra online

  24. Pingback: buy levitra

  25. Pingback: san manuel casino online

  26. Pingback: red dog casino

  27. Pingback: viagra price

  28. Pingback: real money online casino

  29. Pingback: online gambling

  30. Pingback: cash loans

  31. Pingback: loans online

  32. Pingback: cash payday

  33. Pingback: viagra for sale

  34. Pingback: best real money online casinos

  35. Pingback: parx casino online

  36. Pingback: cialis generic

  37. Pingback: virtual roulette board

  38. Pingback: best online casino real money

  39. Pingback: online casinos las vegas nevada

  40. Pingback: generic for cialis

  41. Pingback: cialis to buy

  42. Pingback: cialis buy

  43. Pingback: generic for cialis

  44. Pingback: casino game

  45. Pingback: online casino usa

  46. Pingback: real casino

  47. Pingback: online slots real money

  48. Pingback: cheapest viagra

  49. Pingback: viagra for women

  50. Pingback: buy viagra no prescription

  51. Pingback: buying generic viagra online

  52. Pingback: viagra online usa

  53. Pingback: where to buy viagra online

  54. Pingback: cialis 20 mg

  55. Pingback: when to buy viagra

  56. Pingback: viagra pills

  57. Pingback: generic for viagra

  58. Pingback: sildenafil

  59. Pingback: real money casino

  60. Pingback: buy generic viagra in the uk

  61. Pingback: cvs pharmacy viagra coupons

  62. Pingback: buy viagra fedex

  63. Pingback: viagra bulk buy

Comments are closed.