useR! 2014: Második nap, ebédelek és vacsorázok

Ma sem sikerül megírni a posztot éjfél előtt, pedig holnap reggel 10-kor a “rapport” csomagunkról mesélhetek a 700 fős előadóban. Már csak egy slide hiányzik a teljességhez 🙂 Sajnos Dénes előadásáról lemaradok, mert ugyanabba az idősávba kerül a szekciónk.

De visszatérve a mai napra: mintha jetlag sohasem lett volna, elaludtam mint a huzat. No azért nem nagyon, 10 körül beértem, de sajnos pont lekéstem Dirk előadását. Viszont Pafka Szilárd volt olyan kedves, hogy intézett úgy fél tucat useR! 2014 pólót a Budapest Users of R Network tagjai számára:

Ezeket majd a hazai BURN előadók között sorsoljuk ki a közeljövőben, nagyon köszönjük a felajánlást!

Ma kevesebb előadáson voltam mint tegnap, inkább a “networking” dominált, de Roman előadására nagyon kíváncsi voltam:

Roman jelenleg a “pander” csomagomon dolgozik a Google Summer of Code 2014 keretében, és most nyílt először lehetőségünk találkozni az eddigi GitHub és Skype csatornákon történő kommunikáció után. Nagyon ügyes srác.

Késő délután a poszter szekció második felvonása következett, ahol egy játékos nevezés keretében 50 darab másolatot úgy 20 perc alatt sikerült kiosztanom az érdeklődők között:

A beszélgetések később a hivatalos vacsorán folytatódtak, remek társaságban:

Mára ennyi, a képeket talán nem nagyon látszik, de sűrű nap volt. És még ingyenebédből is kijutott, de erről majd legközelebb.

About daroczig

Former assistant professor in statistics and data analysis, PhD candidate, husband, father of two, sysadmin, maintainer of 5 CRAN packages, passionate R developer and open source enthusiast with strong interest in web applications and automated reporting. I will die before I repeat the same professional task again, let's figure out how things should work, and then let the machines do the rest.

39 Responses to useR! 2014: Második nap, ebédelek és vacsorázok

  1. Pingback: Buy viagra without a prescription

  2. Pingback: cialis super active

  3. Pingback: coupon for cialis

  4. Pingback: generic cialis cost

  5. Pingback: buy generic cialis

  6. Pingback: Canada viagra generic

  7. Pingback: Cost of viagra

  8. Pingback: vigra gel cap

  9. Pingback: albuterol inhaler

  10. Pingback: generic cialis cialis online ed price

  11. Pingback: ciprofloxacin order

  12. Pingback: female viagra pills

  13. Pingback: buy naltrexone

  14. Pingback: cialis coupons

  15. Pingback: cialis over the counter at walmart

  16. Pingback: cialis daily cost

  17. Pingback: generic bimatoprost ophthalmic solution

  18. Pingback: hydroxychloroquine cost uk

  19. Pingback: goodrx cialis

  20. Pingback: viagra no prescription

  21. Pingback: buy chloroquine online

  22. Pingback: online pharmacy viagra

  23. Pingback: cheap viagra

  24. Pingback: viagra generic

  25. Pingback: buy erection pills

  26. Pingback: ed meds

  27. Pingback: best otc ed pills

  28. Pingback: online canadian pharmacy

  29. Pingback: Get cialis

  30. Pingback: order vardenafil

  31. Pingback: vardenafil pills

  32. Pingback: does generic sildenafil work

  33. Pingback: live casino slots online

  34. Pingback: cialis online

  35. Pingback: real casino online

  36. Pingback: viagra online canadian pharmacy

  37. Pingback: play for real online casino games

  38. Pingback: casino games online

  39. Pingback: best price for viagra

Vélemény, hozzászólás?